Az oktatásügy és a kulturális élet

Salgótarján és környéke iskolaügyének fejlődését a községbe költöző vállalatoknak köszönhette, amelyek sorra létesítették népiskoláikat. A vállalat megalakulásakor a községben, 1868-ban csak egy, az 1836-ban megnyílt római katolikus elemi népiskola volt.

A vasfinomító szintén népiskolát állított fel gyártelepén egy tanteremmel és egy tanító alkalmazásával 1870. október elsején.

Az Acélgyári iskola mára SKÁID Petőfi tagiskola az idén lesz 140 éves!!!

Ez egyrészt abból a jól felfogott érdekéből történt, hogy magának „erkölcsös, értelmes, józan gondolkodású, egészséges szervezettel bíró, munkaszerető munkásokat neveljen, másrészt pedig, hogy erkölcsi és nemzeti szempontból reá háruló kötelezettségének e téren is eleget tudjon tenni”.

A vasgyári népiskola – ugyanúgy, mint a többi társulati iskola – felekezet nélküli, nyilvános joggal felhatalmazott magyar tannyelvű iskola volt, melyet a társládai választmány, mint a társulat műszaki vezérigazgatósága által megbízott iskolaszék kezelt és amely felett a társulat részéről a főfelügyeleti jogot a műszaki vezérigazgatóság gyakorolta. A vasgyári népiskola első tanítója Porázik György volt, aki 1870-1925 között igazgatóként vezette az iskolát.
Salgóbányán az elemi népiskolai oktatás 1874. február elsején, az iparos tanonciskola a vasgyári telepen az 1889/90-es, Salgóbányán pedig az 1891/92-es tanévben kezdődött meg.
A gyári iskola kezdetben teljesen a Társulat fenntartásában működött, 1872/73-tól rendszeresítették az iskolaalapot, amelynek három forrása volt: a tandíj, a bírság és egyéb bevételek, valamint a társulat adománya. Az oktatás (írás és olvasás) németül és magyarul folyt, a beszéd és értelemgyakorlatok tanítását pedig magyar-német-szlovák nyelven végezték. Gyakorlati szempontból vált az oktatás nyelve 1879-től egynyelvűvé, azaz magyarrá.
A vállalatnak tudatos, érdeken nyugvó munkás- és szociálpolitikája volt az alapja annak, hogy az iskoláztatás révén évről évre a mindenkori technikai színvonalnak megfelelőbb elemi műveltséggel és szakképzettséggel rendelkező munkásréteget biztosítson maga számára. Tudták, hogy az üzem „nemcsak gépekből áll és anyagokkal dolgozik, hanem emberekből is áll, és emberekkel is dolgozik”.
Miután a régi iskola a későbbiekben már nem felelt meg a kor követelményeinek, a gyárvezetés a helyi dolgozók gyermekeinek iskoláztatására megterveztetett egy új, korszerű iskolát. 1928-ban kezdték el építeni, és a következő tanévet már ott nyitották meg. Az iskola épülete az akkori idők legkorszerűbb elgondolásai szerint készült, minden gyakorlati és elméleti oktatást biztosított a lehetőségekhez képest. A csatlakozó tornatermi épületben a tornatermen kívül öltöző, mosdó és két szertár volt.
Az új iskolába kb. 600 tanuló járt. Az iskolában nyolc osztályos elemi iskolai, valamint három osztályos iparostanuló képzés folyt. Az első években 12-14  jó pedagógus tanított.

Acélgyári iskola

Acélgyári iskola

Acélgyári iskola

Acélgyári iskola

Katt a képre

A vasfinomító társulat vezetősége az iskola mellett egy négyágyas betegápoldát is létesített az alapításkor, egy felcserrel. A községi orvos, Jungmann Mihály látta el ekkor a telep betegeit is, mint megbízott egészségügyi felügyelő. A kórház épülete 1871-ben épült meg állandó orvos alkalmazásával. A kórházban volt rendelő, ambulancia, műtó, 12 ágyas férfi és 6 ágyas női kórterem, valamint gazdasági épület, orvos és nővérlakás. A járványkórház külön telken épült fel 8 ággyal és nővérlakással. A gyár orvosa Vajda Ferenc volt.

Acélgyári kórház

Acélgyári iskola

A vasfinomító gyár vezetősége a dolgozók egészségvédelme céljából 1924 után a gyári kórházon nagyobb felújítást végeztetett. A bentlakó orvost kórházon kívüli lakásba helyezték, és az eddigi orvosi lakást betegszobákká és egyéb szükséges helyiségekké alakították át.
A gyár mint kohászati üzem, balesetveszélyes volta miatt megkívánta a sebészet fejlesztését, annál is inkább, mivel a gyár növekedésével a létszám egyre szaporodott. Ebben az időben egy sebész főorvosa, két belgyógyásza (ezek közül az egyik szemész is volt) és egy fogorvosa volt a kórháznak. Az 1930-as év után új járványkórházat építettek, több kisebb kórteremmel és 11 ággyal. Az átalakított kórház sebészettel, belgyógyászattal, szülészettel együtt összesen 35 ággyal rendelkezett. Külön kazánházat is építettek, amely a központi fűtést és a meleg víz ellátást biztosította. A kórházfelszereléséhez tartozott egy teljes Röntgen berendezés, kvarclámpa és terápia kezelésre alkalmas készülékek, korszerű műtő és fogászat.

A dolgozók szociális ellátásának javításához tartozott a mai üzemi étkezde épületében létesített élelmezési bolt. Az épület földszintjén volt az élelemraktár, italmérés (kantin), a munkásság részére egy kis étkezési szoba. A dolgozók ebben az üzletben a napi vagy heti vételezést (komisszió) hitelre kapták, és a gyári fizetéskor egyenlítették ki a számlát.

Acélgyári kantin

A Vasfinomító Társulat alapításakor a község kultúrális képét a következő sorok hitelesen ábrázolják: ,,…fülig sár és por volt minden, se rendes út, se lámpavilág nem volt, nem voltak vendéglők és az inkább lebujoknak nevezhető csapszékekben, az idegenből ideszármazott leginkább krajnai bányászokból kevert társaság, felette veszedelmes elem volt közbiztonság szempontjából, úgyhogy fizetés napján egyáltalán nem volt tanácsos este a községbe bemenni”.
A vasfinomítói munkások nagyrészét a vaskohó és kavarómunkára leginkább alkalmas felvidékről ideérkezett szlovákok, a szepesi „cipszerek”, a külhoni németek és kis számban magyarok – főleg Rimaszombatról ideszármazott pénzügyi tisztviselők – alkották. Az elmondottak alapján nem véletlen tehát, hogy a gyártelepen megalapították „Olvasó társaságukat”, akkori nevén a Lesevereint, amelynek működését 1871-től számíthatjuk. 1878-ban pedig megalakult „Az altiszti és munkás olvasókör”, amelynek első elnöke Unger Gusztáv számvevő lett. A kör vezetősége a munkásság művelődését és társadalmi életének megteremtését tűzte ki célul.
(A Salgóbányatelepi Felvigyázó és Munkásszemélyzeti Olvasóegylet 1908-ban keletkezett.)

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Őket a „tekézők csoportja”, a Kegelstatt Comite létrehozása követte. “Amerika ” fölött, a domb ÉNy-i tetején építették 1890-ben az acélgyári Olvasóegylet nyári kerthelyiségét, a “Kuglizót”, amely nemcsak az itteni környék, de az egész gyártelep lakóinak sok-sok kellemes nyáresti szórakozást biztosított. Dint az egész telep kialakulása, kezdetben ez is egyszerü sormában, későbbiekben bővülve, csinosodva nőtt, nagyobbodott, szépült, tekepályával egészült ki, s a századfordulóra érte el végleges formáját és felszereltségét. Felszabadulás után egyszerre elvesztette vonzerejét, lassan-lassan teljesen elcsendesedett itt ez élet s már csaknem az enyészeté lett, amikor pár évvel ezelőtt az acélgyári MHSz szervezet szabadidő parkot létesített helyén.

Acélgyári kuglizó

Acélgyári kuglizó

Acélgyári kuglizó

Acélgyári kuglizó

Acélgyári kuglizó

Az Olvasótársaságból 1882-ben alakult meg a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Részvénytársaság Salgótarjáni Acélgyári Felügyelő és Munkás Személyzet Olvasó Egylete és feladatul az olvasási kultúra elterjesztését, ápolását tűzte ki, valamint a szórakozás megszervezését vállalta fel.
Az egylet elnöke 1900-ig Unger Gusztáv volt, tagsága elsősorban altisztekből állt össze. E létszám a későbbiek során sem gyarapodott jelentősen, mert a jelentkezők szigorú elbírálásban részesültek, így a mindenkori gyári létszám kb. 8-12 százaléka volt csak az egyesület tagja.
Az alapszabály szerint az egyletnek rendes, pártoló és tiszteletbeli tagjai voltak, akik e rend szerint előírt követelmények alapján válhattak tagokká. Rendes tag például az a 24. életévét betöltő férfi lehetetet, aki a Rimánál állt szolgálatban, józanul élt, hazafiasan gondolkodott, bizonyos alapműveltséggel rendelkezett, és feddhetetlen jellemű volt, s akiért két választmányi tag kezeskedett.

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Az alapszabály elfogadására 1909-ben került sor, mely szerint az Olvasóegylet célja módot és alkalmat nyújtani a szellemi művelődésre, szív és kedélynemesítő összejövetelekre, terjeszteni a magyar nyelvet és ápolni a magyar hazafiságot, érzelmet. Ezen túl a rendes tagok elhalálozása esetén némi segélyben részesítették azok közvetlen hozzátartozóját.

Az Olvasóegylet, – mely a kezdetektől fogva élvezte a gyári vezetés eszmei, politikai és anyagi támogatását – legfőbb szerve a közgyűlés volt, és két közgyűlés között az ügyeket a választmány intézte. A választmány 12 rendes és 2 pártoló tagból állt és havonta ülésezett, míg a közgyűlést évente hívták össze. Az egylet elnöke 1900. március 18-ától Wabrosch Béla lett, aki 26 éven át látta el feladatát.
Ezekbe az önszerveződő csoportokba csak altiszteket, ill. megtelepedett, jómagaviseletű munkásokat vettek fel. Az olvasóegylet a kantinban – a mai kultúrház helyén álló épületben – a tekézők pályája a mai élelmiszerbolt helyén működött. Az olvasóegyletnek néhány német nyelvű könyvén kívül kezdetben magyar, német és szlovák nyelvű lapok képezték a vagyonát.

1879-től működött az acélgyári zenekar, amelynek első karmestere Beer József volt. A zenekar elsősorban az Olvasóegylet farsangi, húsvéti, pünkösdi, szilveszteri mulatságain működött közre, de ott volt minden olyan ünnepségen, avatáson, temetésen, egyházi összejövetelen, színielóadáson, ahol arra igény mutatkozott.
A zenekar fenntartására zenealapot hoztak létre, ami abból állt, hogy minden gyári dolgozó fizetésének 0,5 százalékát erre az alapra levonták. A zenekar élén 1901-ben haláleset miatt változás történt. A megbízott Kaitán Rezsót 1902-ben Ursutz József váltotta fel, aki csaknem negyven évig irányította a zenekar munkáját.
A zenekar újjászervezése 1920 márciusában kezdődött Ursutz karmester vezetésével, és 1921. augusztus 20-án léptek fól először a régi és új tagok együtt.

Acélgyári kaszinó

Több kis zenekar ún. „particska” is létrejött, melynek elsősorban vonósok voltak a tagjai, majd ezekből a kis zenekarokból és a zenekar vonósaiból megalakult a szimfónikus zenekar is.

Az egyleti mulatságokon, bálokon felhangzó zene a fiatalok zömének nem tetszett, ezért a kivételes tehetségű Krajcsi Lajos létrehozta a Szürke Fiúk elnevezésű együttesét. Zenetörténeti érdekesség, hogy 1938-ban dobosként csatlakozott az együtteshez Solti Károly, aki később az egyik legkiválóbb magyarnóta énekes lett.
A zenekar élén 1942-töl Halmai György zeneművészeti főiskolát végzett egyházi karnagy állt, aki miután 1944-ben behívták katonának, többé nem tért vissza az együtteshez.

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Az Olvasóegylet soraiból már 1880-tól igény mutatkozott egy Dalárda megalakítására. 1886-ban alakult is egy dalkör, amely azonban nem tudott gyökeret ereszteni, csak 1892. július 16-án jegyezték be hivatalosan a dalárda megalakulását. Az első karnagy Szomor Károly tanító volt, ót követte 1896-tól 1901-ig Uherkovics Ágoston. Általában a zenekarral együtt léptek föl. A dalárda élére 1902-ben az az Ursutz József került, aki egyben a zenekar karmestere is volt. Így ezt követben szinte összeforrt a két együttes fellépése.
A dalárda 1906-ban tagja lett az Országos Dalos Szövetségnek, majd azt követően rendszeresen részt vett az országos versenyeken, s már 1907-ben, Egerben „díszkürtöt” nyert eredményes szerepléséért.
1909-ben Kecskeméten elnyerték a Vallási Közoktatásügyi Minisztérium díját, így nem csoda, ha ezek után egyre több helyen és alkalommal léptek föl. 1921-ben újrarendeződtek a sorok a dalárdában is. Az első dalestélyi ellépés 1922. november 11-én volt új ünnepi egyenruhában. gazdasági válság évei kihatottak a dalárda működésére, mert több meghívásnak nem tudtak eleget tenni.
A hullámvölgyből a kilábalást az 1935-ös ózdi kerületi dalostalálkozó hozta meg, majd átmeneti visszaesés következett be, s csak az új karnagy – Halmai György hozott ismét színt a dalárda életébe. Az új karnaggyal 1941 augusztusában mutatkoztak be először, és Győrben I. díjat nyertek műsorukkal.

Az Olvasóegylet tevékenységéhez szorosan kapcsolódott az 1888. január elsejével alakított Tiszti Casinó, melynek célja a gyár elitjének – a műszaki, adminisztratív dolgozók kultúrálódásának, szórakozásának segítése lett. S mivel e két intézmény helyileg egymás mellett működött, és vezetésében is megtalálhatók az Olvasóegylet tagjai közül jó néhányan, így megvalósíthatta azt a zártrendszerű társaséletet, amely rimai érdeket szolgált, és az állam kultúrpolitikájának is megfelelt.
A működési lehetőségek tárgyi feltételei fokozatosan alakultak ki, először két, majd négy terem állt rendelkezésre. A művelődési objektumnak nevezhető épület 1894-ben készült el, ehhez 1910-ben toldották hozzá a tánc- és színháztermet, amihez egy kis színpad is tartozott. A Casinó keretében működött a torna-, a vívósport-, a tenisz- és a korcsolyapálya.
Dícséretes, hogy adományokból, dalestek, műkedvelő előadások, táncmulatságok bevételeiből továbbtanulási lehetőséget biztosítottak a tehetséges munkás- és kistisztviselő gyermekek számára.

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

A két világháború között új kultúrpolitika honosodott meg az Olvasóegyletben, mivel csökkentek a kultúra támogatására szánt összegek az egyéneknek a szórakozásra fordítható pénzével együtt.
Ebben az időben a legfőbb kulturális tevékenység a táncmulatság volt, hogy a politikai-közéleti tevékenységről el lehessen terelni a figyelmet. Az Olvasóegylet kultúrális, nevelési programját később a Horthy-rendszer keresztény-nemzeti irányvonala jelentősen befolyásolta, de az egylet elkerülte a jobboldali szélsőségeket éppúgy, mint a baloldaliakat. E téren is érvényesült az a rima akarat, hogy saját dolgozóit „megvédje” minden külső hatástól, főleg a közeli gyárak, bányák dolgozóival való találkozásoktól.
Az egylet kultúrális tevékenységében a központi helyet a könyvtár foglalta el, amely az alapító tagok jóvoltából az 1878-1893 közötti időben jelentős összeggel megalapozta a könyvtári állományát.
A gazdasági válság időszakában a könyvek száma csaknem 700 kötettel gyarapodott. A rimai vezetés, illetve az Olvasóegylet elnöke ugyanis elsőséget biztosított a könyvtárnak az egylet költségvetésében. Jól tudták, hogy az általános műveltség terjesztésében, a szaktudás gyarapításában, az emberek gondolkodásában jelentós szerepet tölthet be a könyv, a folyóirat, a sajtótermék. S erre anyagilag is áldozni kell.

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Acélgyári kaszinó

Az első évtizedekben gondot fordítottak a nem magyar nyelvű könyvek beszerzésére is, mivel a gyár kollektívájában jelentós számban voltak pl. német, szlovák anyanyelvűek. Hasonló felfogásban jelentkezett a sajtó termék-ellátás. Az országos lapok mellett megjelentek a helyi újságok is. Az olvasók zöme a fizikai munkásság köréből került ki, ami még nem azt jelentette, hogy a munkásság többsége rendszeres olvasó lett volna.
A könyvtár azáltal, hogy összetételében és tartalmában széles választékot nyújtott, jelentősen hozzájárult az olvasási kultúra fejlődéséhez, a könyv megszerettetéséhez. A rimai vezetés e téren is bizonyította, hogy messzelátóbb a bánya, és más gyárak irányítóinál.

1874-ben alakult meg a Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulat Tiszti és Munkás Személyzet Élelmezési és Takarék Egylete, amelynek célja az olcsó és jó élelmiszerellátás megteremtése és a megtakarított keresetek elhelyezése mellett a társulat területén az italmérési jog kibérlése volt. A Salgótarjáni Gyári Tisztikaszinó 1888. január 1-jén 47 taggal alakult meg . Célja a hírlap és szépirodalom pártolása, s olyan társas kör létesítésére irányult, amely tagjainak kellemes időtöltés mellett a társulati társadalmi életet is megszervezi. Első elnöke Borbély Lajos műszaki igazgató volt.
A vasfinomító munkásai részére 1863-ben létrehozták a Bruderlade (Társláda) intézményét, amely az öregségi biztosításokon kívül a baleseti kártalanítással, özvegyi járulékkal, orvosi ellátással is foglalkozott. A társláda intézmény irányítását a gyár vezérigazgatója tartotta kézben, a munkásság által választott „társatyák” támogatásával. A társládát 1881 után a munkásbiztosítás magasabbrendű formája váltotta fel.

A vállalat vezetése a széleskörű szociális gondoskodás mellett kiemelt figyelmet fordított az iskolán kívüli ifjúság nevelésére. Ebben nagy szerepet szántak a levente- és cserkészmozgalomnak. Valamennyi fiatal, 14 éven felüli munkást köteleztek heti 3-4 órás foglalkozáson való részvételre. A foglalkozásokon a katonai felkészítés mellett nagy szerepet szántak az ideológiai ismeretek elsajátításának. Hasonló célú volt a cserkészmozgalom, de a leventétől eltérően ez önkéntességen szerveződött, és jelentős forrása volt az elitképzésnek.

A levente intézmény lehetőséget adott a sport egyes ágainak kiemelt módon történő végzésére. Ilyen volt p1. a síelés is, amelyet sok gyári fiatal a tél adta kedvező lehetőségek folytán kiválóan művelt. Sajnálatos esemény történt azonban 1944. január 13-án, amikor 14 acélgyári fiatal síelő, a Radnai-havasok 1305 méter magas Nagy Pietrosz hófödte orma közelében lavinaomlás áldozata lett. A szerencsétlenül járt fiatalokat nagy részvét mellett temették el .

Acélgyári sielők

Acélgyári sielők

One thought on “Acélgyári történelem V.

  1. Voltak ott halottak még szép számmal 1944 ben, csak azzal nem szeretnek szembenézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..