10 évvel ezelőtt még egy vékonyka fahídon lehetett átsétálni Pöstyénnél az Ipolyon. A híd lábánál egy régi malom állt, ahol nem is a malom, hanem a mellette álló gépezet keltette fel a figyelmemet. Először gőzgépnek gondoltam, de utána keresve egy Ganz RT által gyártott Körting-féle gázmotorra leltem. A tíz évvel ezelőtti képek újratöltve 🙂

10 év után a kíváncsiság elvitt malom felé. Mi lehet a régi géppel, ami akár ipartörténeti emlékmű is lehetne?

A vasnak csak a hűlt helyét találtam.

1815-ben építették a vízimalmot, ami 1900-tól volt a Dräxler család tulajdonában. 

2004-ben készült egy riport az akkor 82 éves Dräxler Sándorral,  aki a malom melletti épületben élt.

“…a Magyar Királyi Állami Felsőipari Iskolán folytattam a tanulmányaimat – mondja a szobája falán keretben sárguló mesterlevélre mutatva, mely hitelt érdemlő bizonyítéka annak, hogy Dräxler úr alig húszévesen valóban molnármesterré avanzsált a fővárosi Gizella-malomban. – A szüleim mindenüket pénzzé tették, hogy tízezer forintért megvehessék ezt az Ipoly-parti malmot. Tudták, mit csinálnak, hiszen a széles környékről ide hordták megőrölni a gabonát. Jó neve volt a Dräxler-malomnak, de hát dolgoztunk is serényen. Édesapám nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy állandóan korszerűsítse a gépi berendezéseket, bővítse a malmot. Néhány éves működés után kiszélesítette és megmagasította az épületet, a malomköves őrlőberendezést pedig hengeresre cserélte. A miénk lett tehát az első hengerműmalom az Ipoly mentén. Jobb minőségű lisztet adott, ami iránt nagyobb volt a kereslet. Ez volt a malom fénykora.”

A malom egy régi kataszteri térképen.

A malom mai állapotában.

2007-ben a Duna TV-n is látható volt egy riport az utolsó vízimolnárral. Akkor még a malom felújítását tervezték a helyiek.

A felújítás elmaradt, 2007-ben nem sikerült megállapodni a tulajdonossal az árban ( 26000 Euro kb. 8 millió Ft). Az Európai Uniótól sem sikerült pályázati pénzt kapni a megőrzésre, maradt az enyészet. 2012-ben már ingyen is átadta volna valamilyen múzeumnak, de akkor már senkinek se kellett.

Dräxler Dezső az utolsó tulajdonos a felvidéki Gombaszögi kempingnek ajándékozta a malom híres ajtófélfáját. 

“… a zsákokat meg odalent édesapám mázsálta. Csalás, lopás lehetősége kizárva!

Azért akadtak, akik nem tisztességes módon próbáltak liszttöblethez „jutni”. Ezek, mint házigazdám elmondta, ugyancsak pórul jártak, mert amelyiküket rajtakapták, egy faszöggel a hajuknál fogva az ajtófélfához szegelték. Mutatja is a helyet; a meglepően jó állapotban fennmaradt ajtófélfában az alapítás éve – 1815 – és az alapító neve mellett valóban ott éktelenkednek a lyukak. Hogy mit tehetett, aki nem akart naphosszat a malom bejárata mellett „csúfra” kint állni…? Tövénél elnyiszálhatta a tincsét, és járhatott a nagyvilágban „lyukas” frizurával.”

 A Gombaszögi Nyári Táborosoknak sikerült a gázmotor lendkerekét megmenteni, az ugyanis olyan nehéz volt (11800 kg), hogy a fémtolvajok nem tudták elvinni.

 

150 kilométerrel távolabb, de valami mégis megmarad az utókornak az egykori Dräxler malomból,  egy Ganz gázmotorból.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.