Acélgyári történelem V.

SPORTÉLET

A sportegylet bölcsőjét az Acélgyári Tiszti Casinóban ringatták, „midőn 1889-ben az új casinóhelyiség a megfelelő igen alkalmas, tágas tornateremmel elkészült”, majd ezt követően Tetmajer László casinóigazgató különböző tornaszerekkel szereltette fel 1891-ben, „mint gyűrűshinta, korlát, nyújtó, tornaló, ugrómérce, súlyzó stb.”. A sportegylet megalakítását szorgalmazta egy 1891-ben a Magyarországi Tornaegyletek Szövetségének ilyen irányú felhívása, és minden bizonnyal lelkesítően hatott a futballjáték hazai meghonosodása is.
Az MLSZ megalakulása, a jó fővárosi kapcsolat és ismeretség arra ösztönözte az egyébként mindenre fogékony Wabrosch Béla főmérnököt, hogy megszervezze a kaszinói keretből kiválva 1901-ben a Salgótarjáni Sport Egyletet. Színük a kék-fehér lett.


Az első sportpálya a Fasorban, a mai Malinovszkij út 5-7-9. számú bérház helyén volt, ahol nyáron teniszeztek, télen pedig korcsolyáztak. Később itt rendezték a labdarúgó mérkőzéseket is. A jelenlegi stadion elődjét 1924-ben avatták fel a gyár melletti „Dolinkában”, amit később futópályával öveztek, és lőtérrel bővítettek.


1929-ben felépült az acélgyári népiskola egy impozáns tornateremmel és egy kis úszómedencével. A második világháborút követően egy folya¬matos fejlesztés révén alakult át a salakospálya füvessé (1954), korszerű klubház épült 1961-ben. A sportkör életében jelentős fejlődést hozott a Városi Sportiskolának a gyári egyesülethez kerülése (1975), melynek révén méginkább előtérbe került a nevelő tevékenység, amely mindvégig jellemzője ennek a klubnak.
Az időközi névváltoztatások, mint a Salgótarjáni Vasas SE (1948-1956), Salgótarjáni Sport Egyesület (1957-1959), Salgótarjáni Kohász Sport¬egyesület (1960-tól) nem okoztak olyan kárt az egyesületnek, mint az a városi sportegyesületekre egyaránt rákényszerített politikai döntés, mely-nek következtében 1977. december 19-én önállóságukat feladva, egyetlen városi egyesületbe tömörültek az SKSE sportolói is.
A Salgótarjáni Torna Club hét éve alatt csak néhány sportágban volt jelentős fejlődés, tovább bővültek a sportlétesítmények még a volt SSE-é is, például futófolyosóval. A bázisvállalatok már nem érezték sajátjuknak az új egyesületet, így a sportköltségvetés évről évre kevesebb anyagiakkal rendelkezett. Megkezdődött a szakosztály eredményeinek romlása, majd 1984-ben hivatalosan is kimondták a fúzió megszűntetését. Az SKSE újra kezdte működését. Koránt sem olyan lelkesedéssel, mint a kezdetben, amihez hozzájárult, hogy a régebbi tíz szakosztályból csak hat kezdhette meg az egyesületnél tevékenységét. Kimondottan nehezményezték az izzig-vérig acélgyári sportág, a síszakosztály elvételét. Napjainkban ugyancsak nehéz helyzetben van a sport, a sportegyesület.

VÍVÁS

Az egyik legősibb sportág Salgótarjánban. Az Acélgyári Tiszti Casinóban néhány tisztviselő már az 1890-es években megismerkedett ezzel a kitartást, rendkívüli szorgalmat igénylő sportággal.
A vívás iránt érdeklődőket a losonci 25-ösök laktanyájából hetenként kétszer idelátogató oktatótisztek tanították, majd néhány fővárosi vívó¬mester irányításával 1908-ban vívóakadémiát szerveztek.
A Reményik Károly vezette társaság ezek után kedvet kapott e sportághoz.


A második, s immár véglegesnek mondható, s mind máig tartó fellendülés Tarjáni Károly nevéhez fűződik a negyvenes évek második felében. A szakosztály alapítótagjai közé számítható Bene Péter, Hadady Rudolf, Matz Ferenc, Nagyváthy László, Radnóti László a neves sportriporter, Füreder Gábor. Pár év múlva a leányok is kedvet kaptak a víváshoz, akik közül említést érdemel Kovács Éva, Füreder Mária, a Hagara-lányok, Grusz Katalin, Bagyinszki Zsuzsanna. Képesített vívóed¬zőjük Faragó János volt, akit később Füreder Gábor követett. A szakosztály első I. osztályú minősítésű vívója Kovács Éva lett, vezetésével jutott el a női tőrcsapat 1962-ben az OB II-be.
A megyei, kerületi, vidéki sikerek, országos vidékbajnoki címek – Buchinger György 1963 és 1965, majd Vertich Tamás 1972 – elnyerését követően 1976-ban a női tőrcsapat feljutott az OB I-be. A feljutást megelőzte egy újabb női tőrvívó tehetség, Oláh Krisztina igen jó szereplése, aki 1967-től 1982-ig I. osztályú minősítéssel rendelkezett.
Ugyancsak OB I-be jutott 1984-ben a Kurucz Gyula, Szilágyi Tibor, Szentgyörgyvölgyi Ákos, Nyírő János, Rakovszki Gyula felállású férfi tőrcsapat is.
A szakosztály a fiatalon elhunyt Galba Árpád versenyző és edző emlékére 1989-től vívóversenyt rendez. Az OB I-es szereplés közben másokat is a jó eredmények elérésére ösztönzött, így 1990-ben a nem egészen salgótarjáni összetételű párbajtőrcsapat: Andó Norbert, Szegó
Krisztián, Pál Gábor, Kovács Attila, Szentirmai Ferenc, Pilhál György szintén kivívta az OB I-ben való szereplés jogát.
E sportág a három OB I-es csapattal jelenleg a megye és természetesen az SKSE legeredményesebb szakosztálya volt, mert 1991. május 7-től Viktória Salgótarjáni Vívó Egyesület néven önálló sportklubként folytatja tovább működését.

LABDARÚGÁS

Írásos adatok alapján az első hivatalos mérkőzésre 1902. augusztus 10-én került sor a Budapesti Torna Club csapatával a Fasori pályán. Egyes visszaemlékezések szerint még azon az őszön a losonciakkal vagy a besztercebányaiakkal is megmérkőzött a SSE. Az 1903-as barátságos mérkőzésnek már fényképes dokumentuma is van.


A SSE 1902-ben felvételt nyert a Magyar Labdarúgó Szövetségbe, és a kezdeti barátságos mérkőzéseket követte a hivatalos alosztályi,
kerületi szintű, illetve az MLSZ szervezési módosításának megfelelő csoportokban való részvétel. Salgóbányán 1920-ban alakult meg a Football Club, amely 1943-ban Salgóbányatelepi Testgyakorlók Köre néven mű¬ködött 1947-ig.
A SSE 1938-ban feljutott a legmagasabb osztályba is, amikor az Észak bajnoka címet elnyerve, országos vidéki amatőr bajnoki döntőt nyert a csapat 0:1 és 3:1 arányban a Tatabánya ellen. Sajnos csak egy évet töltöttek az NB I-ben, mert a bemutatkozás nem sikerült.
A STC (1925-től SBTC) megjelenése (1920) nagy rivalizálást eredményezett a két együttes között, amely a város labdarúgását vitte előre. Az Észak bajnoka címért e két csapat, valamint a Diósgyőr mindig éles harcot vívott. 1945 után az SBTC került jobb pozícióba, s hosszú ideig játszott az NB I-ben.


Az SSE viszont felkutatta a tehetségeket és nevelte az utánpótlást. A nagyon tehetségesek az SBTC-ben vagy más NB I-es csapatoknál bizonyították képességeiket. A megszámlálhatatlan serdülő-, ifibajnoki cím mellett a jó nevelőmunka bizonyítványát erősíti a kiváló labdarúgók felsorolása: Szojka Ferenc (SBTC – 27-szeres válogatott), Oláh Géza
(SBTC, 3), Bodon Tibor (SBTC, 1), Szabó Albin (SBTC), Szabó Elem (MATEOSZ), Kleiban Antal (Csepel), Bencsok Vilmos (Csepel, Bp. Honvé Lahos László (SBTC, Tatabánya), Krajcsi József (SBTC), Földi Att (Vasas, SBTC), Marcsok János (SBTC) s még lehetne sorolni a játékos
neveit. De érdemes azokét is, akik hűek maradtak a kék-fehér színekhi mint Csala Andor, Csete Antal, Csincsik József, Jancsó Sándor, Kovács Ernő, Misecska Sándor, Nagy János, Langár Károly, Rigó Ferenc, Ri Lajos, Schott Vilmos, Vics Antal, Viroszták Lajos, Zólyomi István és még nagyon sokan mások.
A szakosztályra az igazi csapást az 1977-es esztendő jelentet amikor időlegesen megszűnt. Ez a hét esztendő bebizonyította, hogy utánpótlást felkutató, nevelő együttesek nélkül mitsem ér az élvonal. Az élet tehát a kiscsapatok szükségességét is igazolta. S talán azt a régi salgótarjáni mende-mondát is, hogy akkor ment jól az SBTC-nek, ha ment a SSE-nek is.
1984-ben újra kellett kezdeni az ifjúsági játékosokkal, a megyei második vonalból indulva, hogy az NB III-as bajnokság megnyerésé` mielőbb sikerüljön az NB II-be való feljutás.

ATLÉTIKA

Az acélgyári atlétikai életet a levente egyesületek által rendezett versenyek indították el. Már az 1924-26-os években jó eredmények értek el az Acélgyári Levente Egyesület (ALE) versenyzői a városi, járj és megyei bajnokságokon.
Néhány kiemelkedő személyiség, mint Pintér, Fülöp, Gyurcsik, Knapiczius, Deák éveken keresztül az élen végeztek.
Sportköri megszületésének az un. „kegyeleti staféta” adta az alapot harmincas években ugyanis szokás volt, hogy október 6-án – az aradi vértanúk tiszteletére – ünnepi váltófutást rendezett a városi levente Parancsnokság. Ilyenkor a somoskőújfalusi határtól a Főtérig futottak a tíz fős csapatok és a váltók utolsónak futó emberei koszorút helyeztek el szobor talpazatán. Ezt a futást több éven át az ALE versenyzői nyerték.
1936 őszén a leventekorból kinőtt fiatalok alapozták meg az atlétik szakosztályt, mert az „öregfiúk” együtt maradtak a sportkör ped befogadta, Vertich József szakosztályvezető évtizedekig segítette, patronálta őket.
A fejlődést a RIMA biztosította, hiszen messzemenően támogatta, szervezte a testnevelést. A vállalati Rima-bajnokságok, a „Rimai Olimpia”-ként emlegetett sorozatok jelentős állomásai voltak az atlétikának. E vetélkedő második találkozójának 1942-ben Salgótarján adott otthont, ami együttjárt a 375 m kerületű futópálya elkészítésével is.


1942-ben megszületett a SSE első egyéni magyar bajnoki címe: Feledi István a 3000 méteres síkfutásban rekordidővel lett ifibajnok. 1943 tavaszán a mezei futóbajnokságon az ificsapat szerzett bajnoki címet: Feledi, Simko, Füzesi, Balázs, Németh összeállításban.


A világháború után ez a szakosztály is talpraállt, s a vállalati támogatás mellett kijutott a tanácsi támogatásból is. A fiatal tehetségek szép számmal képviselték a kék-fehér színeket és szereztek jó hírnevet az egyesületnek. Többen elkerültek ugyan, de Bolyki István hármasugróra, Botár Attila gátfutóra így is szívesen emlékeznek a tarjániak.
Az SKSE színeiben volt négy alkalommal magyar bajnok, sokszoros válogatott s olimpikon Komka Magdolna magasugró, aki 1973-ban a Bp. Honvédhoz távozott. Említést érdemel Varga Antal, Varga János, Gibicsár István (ő is más egyesületben lett magyar bajnok), Balogh, Czúder, Bartha Angéla, akik ugyancsak országos elismerést vívtak ki eredményeikkel.


A Magyar Atlétikai Szövetség 1970-től vezeti a jóval százon felüli létszámú egyesületek rangsorát, s ezen a táblázaton az atléták mindig a huszadik hely körül szerepeltek. Ezzel „B” kategóriájú rangot vívtak ki maguknak. Amikor a szövetség NB I. és NB I/B-s bajnokságokat rendezett, a csapat négy éven át szerepelt ez utóbbi bajnoki csoportban.
A maiak közül Kadlót Zoltán országos bajnok, válogatott versenyző, ifjúsági vonalon Balázs Dénes és Kovács Dusán szerzett sok-sok bajnoki érmet. Az atléták fennállásuk óta 1990-ben érték el legjobb eredményüket, – bár a már említett ranglistán ezúttal a 17. helyen végeztek -, de 15 országos bajnoki címet ezelőtt még egy évben sem értek el. Nem fordult elő az sem, hogy a számonkénti felnőtt országos ranglistán az első tíz között nyolc számban legyen SKSE versenyző. E sikereknek a versenyzők mellett fő kovácsa a nagyszerű szakembergárda: Szepesi Antal, Angyal János, Máté Csaba, Szilágyi Tibor, akik türelemmel, hozzáértéssel nevelték a tehetségeket.

BIRKÓZÁS

Csak 1938-ban szerveződött meg a szakosztály, a jó bírkózó hírében álló Stadler Gyula szervezte maga mellé a fiatalokat, majd Gáború-Gibolya profi módon foglalkozott a tehetségekkel. A RIMA-bajnokságokon minden évben az acélgyáriak nyerték a bírkózó pontversenyt, és sikereket arattak az Észak-kerületi bajnokságokon is.
Az 1940-es években olyan kiválóságai nevelődtek fel a szakosztálynak, mint: Ilcsik, Krenács, Lipták, Siánszki és Tóth Gyula. Balogh József 1949-ben a kötöttfogásnem pehelysúlyában a magyar bajnokság második helyezettje lett. Az időközben a Bp. Honvédhoz távozott Tóth Gyula 1953-ban nyerte első felnőtt bajnoki címét. 1956-ban Járja István szerzett országos ifibajnoki aranyat a légsúly kötöttfogás nemében.
A későbbiekben már csak vidékbajnokságra tellett Miklós Endre személyében, majd jöttek a fiatalok: Berecz Sándor a nyolcvanas években nyert országos ifibajnokságot, majd a katonaságtól Diósgyőrbe igazolt.

KOSÁRLABDA

A negyvenes évek legelején Vrana Gyula leventeoktató körül tömörültek azok a fiatalok, akik a kosárlabdázást választották kedvenc sportáguknak.
A volt jégpálya – Fasori pálya – helyén alakították ki a játékteret, majd onnan az Olvasóegylet mögötti teniszpályára, később pedig az acélgyári iskola udvarába, illetve tornatermébe költöztek.
A háborút követően az országosan is ismert, neves szakember, Bokody Károly vezetésével edzőtábort szerveztek Salgótarjánban. A kitartó munka következtében a szakosztály fiú és leány csapata megerősödött, és a férfiak (Csatlós János, Csics György, Földi Károly, Horváth Pál, Kovács Emil, Mikes László, Miklós Frigyes, Nagy Rezső, Pintér Gyula, Scholz Rezső) az 1947/48-as bajnoki évben a legmagasabb osztályban játszottak, sajnos csak egy évig.
A nők viszont az 1948/49-es bajnoki évtől kezdődően három esztendőt töltöttek az NB I-ben, ahol a vidék legjobbjai lettek az 1950/51-es bajnokságban. A csapatban kiemelkedő egyéniség volt: Balázs Mária, Babják Eva, Stér Elíz, de a többiek is Bozó, Bayer, Domby, Király, Solymosi, Kocsis bizonyították, hogy elsajátították a kosárlabda-tudományt. A bajnokság átszervezése a későbbiekben nem kedvezett a salgótarjáni lányoknak.
A hatvanas években a városban is átszervezték a kosárlabda sportot.

Az SKSE a férfiakkal az SBTC pedig a lányokkal folytatta a szereplést, majd a nők ismét visszakerültek 1976-ban az SKSE-hez.
1984-tól újra együtt készül az SKSE-ben a két csapat. Mindkét együttes az NB II-ben szerepel hol sikeresen, hol gyengébben. Amikor akadt egy-egy kivételes tehetség, akkor közel álltak a bajnoki cím megnyeréséhez.
A szakosztály 1977-től évente megrendezi a „Szert Sándor” emlék¬tornát, a váratlanul, fiatalon elhúnyt versenyző tiszteletére. Az utóbbi években nemzetközi jellegűvé fejlesztették a tornát.
1991-ben ismét az NB I kapujában állt a Laczkó Sándor vezette férfi csapat, és a még mindig jelentős játékerőt képviselő Juhász Béla mellett Szabó Péter, Magyar János vezetésével, két losonci „idegenlégióssal” megerősödve, sikerrel vették az osztályzó mérkőzéseket is. Így 1991 őszétől az NB I-ben bizonyíthatják, képesek tovább öregbíteni a salgótarjáni kosárlabdázás történetét.

TERMÉSZETJÁRÓK

A legfiatalabb szakosztály 1958-ban kezdte meg tevékenységét, annak ellenére, hogy a legtöbb idős embert foglalkoztatja. Kirándulók, turisták addig is voltak, de szervezett formában, az SSE égisze alatt Antal András vezetésével ebben az évben tűzték ki célul – fiatalok és idősek részére – a turaprogramok tudatos és célirányos szervezését. A sportklub, a szakszervezeti bizottság megteremtette a tárgyi feltételeket, a turavezetést pedig a jól képzett szakosztályi aktívák biztosítják.
Rendszeresen résztvesznek a Vasas Természetjárók Országos Találkozóján, a Vasas juniálison, turával egybekötött koszorúzásokat tartottak kiemelkedő nemzeti ünnepeink alkalmából. Napjainkban Angyal Barnabás vezetésével folytatják az elődök által megkezdett s általában 40-50 főt megmozgató turaprogramok megvalósítását, a természet védelmét.

TÖMEGSPORT
A sportklub fennállása alatt elősegítette mindazoknak a sportmoz¬galmaknak a működését, céljainak megvalósulását, amelyek az adott korban időszerűek voltak, a sport népszerűsítését, tömegesítését szolgálták, a testedzésre ösztönöztek.
Segítséget nyújtott a leventekiképzéshez, a vállalati sportmozgalom (RIMA bajnokságok) szervezéséhez, az MHK testnevelési mozgalom korosztályonkénti próbáinak kötelező és szabadon választható versenyszámai összeállításához, e rendezvények sikeres megvalósításához. Részese volt az ifjúsági szervezetekkel együtt a Kilián Testnevelési Mozgalomban a
jelvényszerző próbarendszerek teljesülésének. Helyt adott az oly népszerű és látványos Országos Sport Napok ünnepségeinek, megyei rendezvényeinek és aktívan bekapcsolódott az azt megelőző bemutatók, versenyek, előadások, kiállítások szervezésébe. A munkahelyi szpartakiádok, olimpiák, az Edzett Ifjúságért Mozgalom szervezésének, rendezésének felvállalásával nagyban hozzájárult az ifjúság, az üzemi munkásság testedzéséhez, a rendszeres sportolási igény kielégítéséhez.
Az első évtizedekben kultúrfelelős irányította a mozgalmat, majd a hatvanas évektől Soós János, Balázs József, Sebők János, napjainkban pedig Pünkösdi József végzi a főleg szervezési vonatkozásban igen jelentős feladatot igénylő tömegsport irányítást.

TORNA

A bevezetőben már szó volt róla, hogy ez volt az első sportág, amelynek gyakorlását elkezdték ezen a vidéken 1889-ben, a tiszti kaszinó égisze alatt, egy igen jól felszerelt tornaszobában. Az első mesterek Marshalko Richard és Hegedűs Viktor egyesületi tagok voltak, akik vállalták kollégáik előtt a gyakorlatok bemutatását és betanítását.
Átmeneti szünet után az időskoru Mákfalvai tornatanár tartott foglalkozásokat – serdülő gyermekek számára is – a svéd tornából. 1910-ben a szakosztály megszűnt, majd a harmincas évek közepétől az acélgyári iskola kitűnően felszerelt tornatermében újra bontogatni kezdte szárnyait néhány lelkes fiatalember közreműködésével a tornasport. A kis csapat – Barcs András, Kovács Gyula, Kovács Tibor, Pojdák Pál, Tőzsér József és mások – az amatőrnek számító Molnár I. vezetésével 1939-ben a losonci tornaversenyen is elindultak.
A háború azonban közbeszólt, a tornászcsapat tagjait másirányú elfoglaltsággal látta el a sors. Az ötvenes években még megpróbálták a szakosztály felélesztését, de nem sok siker koronázta a törekvéseket. Salgótarjánban azóta sem tudott gyökeret ereszteni ez a sportág.

TEKE

1906. május 20-án nyitották meg a nyári kuglizót, ahol a tiszti kaszinó tagjai sokkal lelkesebben töltötték el szabadidejüket, mint a torna, a vívás nyújtotta testedzés kötelezően előírt szabályainak fogságában.
Az acélgyári tisztviselők, dolgozók körében mindmáig népszerű sportág ennek ellenére csak a negyvenes évek végén szerveződött szakosztállyá Enreiter István vezetésével. Tóth György (szegraktáros) edző irányításával a csapat 1951-ben megnyerte a megyebajnokságot, és 1958-ig egyfolytában a második osztályban vívta küzdelmét. Két alkalommal sikerült dobogós helyezést elérniük, mindkétszer bronzérmet nyertek. Kemény csatákat vívtak ózd, Szolnok és Eger csapatával, akik sokkal jobb körülmények között készülhettek fel. E korszak kiemelkedő tudású versenyzője volt Auth András sokszoros vidékbajnok, Auth Ferenc, Szőke Ferenc, Miskei László, Sólya János, Sólya Pál és a Viskárdi családból többen is.
1955-től az edzői teendőket Fülöp László látta el. A játékos állományra jellemző volt, hogy a II. felnőtt csapat a megyei bajnokságban szerepelt, s az ificsapat is megyei szinten versenyzett. Az ificsapatból Nagy Ferenc, Miskolczi László, Mizser József, Kruppa István, Benyus Tibor és Molek János tűnt ki eredményeivel.
A felnőtt csapat 1961-ben és 1962-ben ismét az NB II-ben játszott, ezt követően azonban megkezdődött a hanyatlás. A pályát 1968-ban lebontották, bár ekkor még volt ígéret egy új pálya építésére, ami azonban azóta sem valósult meg. A szakosztály 1970-ben feloszlott, néhány fiatalabb játékos a város más egyesületében keresett és talált játéklehetőséget.

TENISZ

A sportágak közül a negyedik, amely a tiszti kaszinó kebelében hódította meg az acélgyári tisztviselők jó néhány tagját. Wabrosch Béla javaslatára az Olvasóegylet mögötti területen alakította ki a gyár a teniszpályát. Avatására a kuglizóval egyidőben került sor 1906-ban.
A második világháború után néhány hálótartó vas, pályahenger jelezte, hogy itt valamikor teniszélet lehetett. S aztán fokozatosan hely¬reállt az élet, Hercsik István vezetésével összejött a csapat: Demény Gyula, Füzes Oszkár, Szőcs Gyula s a többiek, hogy folytatói legyenek a hagyománynak. Az idősebbek mellett a Bodon-, Huszár-, Angyal-, Németh- és Szalai testvérek ütögették a teniszlabdát.
Az ötvenes években egymás között játszottak, majd Balassagyarmat csapatával vívtak oda-vissza mérkőzéseket, később a kör bővült ózd, Eger, Gyöngyös csapatával.
A bajnoki mérkőzések rendezése érdekében bővíteni kellett a pályát, amit vállalati támogatással és társadalmi munkában végeztek el az aktívák. A századelejei faházikót felváltotta egy öltöző, klubszoba, majd vendégöltöző is létesült. A csapat a megyebajnokságban szerepelt igen jól. Erre az időre felnőttek az elődök gyermekei is: ifj. Szőcs,rifj. Demény, ifj. Hercsik, Tordai, Angyal, akik aztán erősséggei lettek a felnőtt csa¬patnak is, és az osztályión is túljutva 1972-ben kivívták az NB III-ban való szereplés jogát.
Sajnos akkor nem sikerült me~kapaszkodniuk. A sportkörök fúziója jó hatással volt a szakosztályra. Állandósult az NB III-as szereplés, a
korábbi társadalmi edzőt képzett játékosedző: Urbán Attila váltotta fel, s a csapat 1988-ban már az NB II-ben szerepelt. Ebben az időben két acélgyári sportember: Rozgondi Pál a korábbi futballista és Zsíros Gábor László szerepelt a csapatban. 1990-től az NB I-ben játszanak.

SÍELÉS

Ez az a sportág itt a hegyek között, amelyiket, aki csak tehette, még gyermekkorában kipróbált.
Akiknek igazi sí lécre is tellett, azok gyakorolhatták, megismerhették
fortélyait, s ha kedvük volt hozzá, versenyszerűen folytathatták. Az első sielőkre – Lander Emilre, Rokfalusy Lajosra -, már csak az idősebbek emlékezhetnek.
Lényegesen megváltozott a helyzet 1926-tól, amikor az acélgyári iskolához került Erdélyből Bedő Albert tanító úr, aki igen aktív sí életet alakított ki, magára vállalva a velejáró szervezési, irányítási, képzési feladatokat is. A levente korszak pedig tömegesítette a sportágat.
A sísport versenyszerűvé fejlesztésében igen nagy érdeme volt – a
gyárigazgató fiának – Liptay Pál mérnöknek a gyárhoz kerülése, akik már képzett sportoló volt. Hamarosan ő lett az ALE elnöke, melynek következtében méginkább támogatást élvezett a síelés. Írásos bizonyítékok vannak róla, hogy 1935-ben a Levente egyesület szervezésében Salgón már versenyt rendeztek, ahol Molek L., Tóth J., és Geszner J. szerepelt a legjobban. A versenyalkalmak gyarapodásával nőtt a versenyzők száma is, s nem egy alkalommal 60-70 induló is előfordult. A SSE sportolók 1939-ben indultak először versenyen. A negyvenes évekre országosan elismert versenyzőgárda alakult ki. 1943-ban az országos levente baj¬nokságot az acélgyáriak csapata: Bacsa, Csatlós, Kojnok, Kovács, Vlacsil nyerte meg.
Sajnos a sportághoz fűződik legnagyobb sporttragédiánk is, 1944. január 13-án. A lavinaomlás 15 fiatalember tragédiáját okozta a Radnai havasokban. A síkatasztrófa évekig nyomasztóan hatott az acélgyári telep lakóira, a sportágra, amit csak tetőzött a háború.
Az ötvenes években az SSE síelői ismét a pályán vannak, néhány kisebb verseny megnyerése mellett már az országos rendezvényeken is előfordultak jó helyezések. 1960-ban végre megszületett az első országos felnőtt bajnoki ezüstérem. Már ekkor a dobogón áll a csapatban egy tehetség, Vadas István, aki a későbbiekben 25 magyar bajnoki címet szerez a sportágban.


1968-ban megszületett az első felnőtt bajnoki cím. A sílövészet 20 km-es számában a Benkő János, Girtl József, Vígh Árpád, Vincze István összetételű csapat nyakába akasztották az aranyérmet. Újabb országos helyezések, vidéki bajnokságok következtek – főleg Benkő és Vincze részéről.
Az 1973-as esztendő viszont egyedülálló sikerként vonult be a magyar sísport, a SKSE történetébe. Olyan kiemelkedő eredményt egyetlen al¬kalommal sem nyújtottak vidéki sportolók ebben a sportágban, mint akkor az SKSE. Tíz országos bajnoki címet nyertek, melyből öt(!) felnőtt, a többi serdülő, illetve ifjúsági volt.
Az 50 km-es sífutást Benkő János, a 15, a 30, az 50 km-es sífutást és a 3×10 km-es síváltót egyaránt a SKSE – Benkő, Vadas, Vincze összetételű – csapata nyerte. Az ifjúságiaknál 5 km-en Balázs Erika, ugyancsak e távon csapatban (Balázs, Martinkó, Barnucz) az SKSE győzött. A serdülőknél 2 km-en Martinkó Mariett végzett az első helyen, s ugyancsak győztesen vonult le a pályáról ebben a számban a Martinkó, Zsidai, Csizmadia összetételű csapat is, miként a 4×2 km-es váltó -Csizmadia, Oláh, Zsidai, Martinkó felállásban. Ezenkívül jónéhány ezüstés bronzérem, s további előkelő helyezés bizonyította a csapat fölényét.A nagy felnőtt hármas, a 3×10 km-es váltó megnyerésével 1940 óta először hódította el a fővárosi együttesektől a bajnoki címet. A sikerek elérésében nagy része volt a vezetésnek is Hegyi István edző, Sulyok
János szakosztályvezető ugyancsak kivívta a kollégák, a sportolók elismerését.
A folytatás azonban elmaradt. Igaz, Vadas István 1974-ben az Év sportolója lett. 1976-ban hosszútávon a Hrabecz, Vadas, Vincze hármas még aranyérmet nyert az országos bajnokságon, de ezzel a győzelemmel hattyúdalát érte meg a férfi csapat. Fokozatosan a leányok kerültek előtérbe Rákóczi Zsuzsa, Galbács Judit, Berenczky Brigitta, hogy csak a legkiválóbbakat említsük. Az 1978-as összevonás fennakadást ugyan nem okozott, de a fúzió megszűnte után két évi megyei tanácsi felügyelet után a szakosztályt az acélgyári iskola, azaz a Petőfi DSE vette át, az acélgyáriak nagy bánatára.

LÖVÉSZET

A leventekorból kiöregedő, a lövészetet továbbra is kedvelő sportem¬berek a SSE égisze alatt alakították meg szakosztályukat.
A labdarúgópálya szomszédságában 1932-ben felépült Tőház és lőtér kiváló körülményeket biztosított a leventék és a sportolók számára egyaránt. A hadisportok a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) és helyi szervezetei keretében szerveződtek, innen kapták az irányítást, a támogatást. A SSE sportolók ezért, hol a kék-fehér, hol pedig a MOVE városi egyesületében indultak el a különböző versenyeken.
Az első kiemelkedő siker Décsei Ferenc nevéhez fűződik, aki 1933-ban, egy országos versenyen elindulva a II. helyen végzett, s ezzel aranyjelvényes minősítést „lőtt” magának. A lövészcsapat, melynek tagjai közül
Papp Ervin, Szlávik Gusztáv, – aki szintén aranyjelvényes, többszörös hadipuskabajnok is volt – és Mohai János, a városi, megyei, kerületi versenyekről gyakran tért haza győzelemmel.
A negyvenes évek legelején tűnt fel ifj. Décsei Ferenc, aki az 1941/42-es Észak-kerületi bajnokságban az ifjúságiaknál és a felnőtteknél is az első helyen végzett. Ezt követően sorra aratta győzelmeit.
A háború után a Szabadságharcos Szövetség jóvoltából szerveződtek a versenyek. 1947-ben Sólya János is feliratkozott az I. osztályú versenyzők közé, a kispuskás kategóriában.
Az 1948-as olimpia után az olimpikonok több bemutatót tartottak a vidéki városokban. Az 1949-es salgótarjáni bemutatót követően, amelyen ifj. Décsei Ferenc is lőállásba került – meghívást kapott az olimpiai utánpótlás-keretbe. Azt követően az olimpiára utazó csapatba is bekerült, s a Helsinki olimpián csaknem 70 nemzet sportolói között a 14. helyen végzett.
Időközben az MHS, majd jogutóda az MHSZ teljesen átvette a sportág irányítását, szervezését.
A minőségi eredmények elérése mellett nagy gondot fordított a sportág tömegesítésére is.
A városi, megyei MHSZ klubokban az acélgyári dolgozók, mint Csapó Lajos, Csapó Lajosné, Bella Gyuláné, Szutor Imre, Soltész Lajos, Molnár István, Környei László, Zsíros Júlia jónéhány országos bajnoki címet sze¬reztek. S ugyancsak a nagy előd nyomdokain haladva, a kovácsológyárból elindulva lett többszörös magyar bajnok, válogatott és olimpikon Katkó Pál.

ASZTALITENISZ

Először csak szórakozásból ütögették a cserkész- és leventeotthonokban a kis kaucsuklabdát a fiatalok, majd Salgótarján városi bajnokságát meghírdetve csapatokká szerveződtek. 1931-ben a SSE színekben induló, jórészt fiatalokból álló gárda az előkelő harmadik helyen végzett a bajnokságon.
1932-ben a városi egyéni bajnok, Longauer (Lombos) József lett, párosban a Hábel-Fessel kettős győzött, valamennyien a SSE játékosai voltak. A városi győzelmek után végleg elnyerték a Hirsch-gyár vándor¬serlegét is.
Országos versenyen 1934-ben indultak először, azonban a gyöngyösi kiruccanáson nem sikerült jelentősebb helyezést elérniük. Ennek az időszaknak kiemelkedő játékosai voltak a már említetteken kívül: End¬reiter István, Kanyó István, Kreicsi József, Langár János, Mravecz Gyula, Sólya János, a fiatalok közül Bérczes, Demény, Forgó. 1940-ben beléptek az országos szövetségbe.
A háborút követően Kreicsi József és Salgó János kezdeményezésére alakították újjá a szakosztályt a fiatalok Koschléder László, Halász Árpád, Demény László bevonásával. 1952-től Bérczes József, a korábbi megyei ifibajnok lett a játékosedző, aki a szakosztály 1971-es megszűnéséig látta el feladatát. A csapat tudatos felkészítése 1953-ban érett be, s a Bohati, Bérczes, Oroszi, Ispán, Andrássy összetételű csapat 1954-től három éven át az NB II-ben szerepelt. 1957-ben az átszervezést követően a megyében kezdték ismét a szereplést, s 1964-ig a megyei bajnokságokat minden évben megnyerték. Mivel az osztályzókat nem vették sikeresen, maradtak továbbra is a megyei bajnokságban. 1964 őszétől újabb három évig játszott az NB II-ben a Bohati László, Oroszi Lajos, Polaneczki testvérek, Ispán Győző összetételű csapat.
1967-ben a szakosztály visszalépett az NB II-ből, majd 1971-ben az NB III 6. helyén végezve végleg feladták a versenyzést.

ÖKÖLVÍVÁS

A harmincas évek elején került az acélgyárhoz Temesvári (Trenka) Antal, aki nyomban összetoborozta az ökölvívás iránt vonzalmat érző
fiúkat. Még 1932-ben beléptek a Magyar Ökölvívó Szövetségbe, amely feljogosította őket a szövetségi versenyeken való részvételre.
Hírverő mérkőzéseket szerveztek, neves Európa- és világbajnokokat hívtak meg, köztük Énekes István olimpiai aranyérmest, hogy népszerűsítsék a sportágat, és nem utolsó sorban, hogy tisztes bevételhez juttassák a szakosztályt.
A háborút követő tervszerű munka gyorsan megérlelte az első magyar bajnokot, Kára István személyében, aki 1947-ben, pehelysúlyban nyert aranyérmet. A szakosztály másik büszkesége Sólyom Kálmán volt, aki 1952-ben, majd 1953-ban nyert bajnoki címet.
Sokat tapsolt a közönség Pintérnek is, aki később sikeres edző volt az egyesületnél, valamint Hidasnak, Furmannak, Kertésznek, Piatriknak, Richweisznek, Svábszkinak, Takácsnak, Deutschnak, Mezeinek, Buziknak, Pindroknak, Melihercsiknek, Harcsának, és még több, igen kemény csa¬tákat vívó tarjáni legénynek.
A második sikeres feltámadása a szakosztálynak Varga János nevéhez fűződik. Az NB II-es csapatbajnokságban küzdve szállították a kitűnő eredményeket, az izgalmasabbnál izgalmasabb mérkőzéseket. Novák, Szat¬mári, az ifj. Pintér, Vojtovszki ugyancsak ismerősnév az ökölvívó ber-kekben. E téren is emlékeztesek a SSE-SBTC összecsapások, a rivalizálás, melynek következménye, hogy a szakosztály szép csendben megszűnt s eltűnt a klub életéből.

SAKK

Az acélgyári fiatalok az Olvasóegyletben kezdtek a sakkal foglalkozni. Mégpedig az akkori gyárigazgató Karattur Antal személyes felkérése alapján teremtette meg az Olvasóegylet a feltételeket.
A fiatalok: Balázs József és Elemér, Lichtner István, Miklós József, Mikulik Gyula, Gyurcsik Sándor, Behan József – Lausch Ferenc szakosztályvezetővel az élen népszerűsítette a sakkozást. Első sikrüket 1938-ban aratták a városi sakk-csapatbajnokságon, a második hely megszerzésével.
A háború után Lichtner István szervezte újjá a gárdát, hogy folytathassák a hagyományokat.
Az ötvenes években: Balázs J., Behan, Dóczy Miklós, Horváth Lajos, Horváth Pál, Klepej József, Kárpáti Aurél, Lichtner István, Omaszta Lajos, Magos Béla, Simko Jenő, Schütz Viktor, Szokács László vitte tovább és alakította a sakkéletet. 1961-től az NB II-ben szerepelnek, hol eredményesebben, hol gyengébben.
Jó néhány sportoló a mesterjelöltségig eljutott a minősítésben, mint: Balázs J., Klepej, Szokács, Frink Ferenc, Tóth László, Tóth Pál, Sulyok Sándor, akik egyben erősségei is voltak a csapatnak.
Az 1960-as évek második felétől Tóth Pál vette át a szakosztály irányítását, és 1972-ben érték el az addigi legjobb helyezésüket az V.
hely megszerzésével. Ekkor Balázs J., Tóth László, Klepej, Szokács és Rozgonyi István játszott kiemelkedően. A felsorolásból kiemelkedő Tóth László, volt ifjúsági megyebajnok szereplése, aki 1968-ban, 1969-ben és 1970-ben egymás után egyéni megyebajnoki címet szerzett, majd 1972-ben megnyerte a XII. magyar levelezési sakkbajnokság döntőjét s ezzel a bajnoki címet is. Teljesítette a levelező mesteri és a tábla melletti mesteri címet is. Ez a siker a megye sakkéletében egyedülálló.
Az egyesülés következtében néhány volt SKSE játékos leállt, de a csapat ezután aratta legnagyobb sikerét, hiszen két alkalommal is a II. helyen végzett az NB II-ben. A versenyzés költségeit később az STC nem tudta fedezni, így a szakosztály átkerült a Volánhoz.

E rövid összeállításban megkíséreltük a legsikeresebb, a legnevesebb sportolók eredményeit, neveit megörökíteni, felidézni a sportegyesületben folyó eredményes tevékenységet. Ide kívánkozik ugyanakkor azoknak a neve is, akik a sportkör élén álltak, az egyesületet irányították. A legtöbbjük társadalmi munkában, a sport iránti elkötelezettséggel végezte munka mellett feladatát. Köszönet és elismerés érte.

Az egyesületi elnökök:

1901-1925 Wabrosch Béla
1926-1928 Eisele Gusztáv
1929-1940 Nagy Bertalan
1941-1944 Moticska Rezső
1945 Dr. Kőrös Béla
1946 Szabadka Ferenc
1947-1948 Máder Emil
1949 Vilezsál Árpád
1950 Langár Károly
1951-1952 Krechnyák Gyula
1953-1954 Richweisz Károly
1955-1957 Molek Károly
1958-1959 Hercsik István
1960-1965 Nemes Béla
1966-1971 Orlik Ferenc
1972-1973 Soós János
1974-1977 Girtl József László
1984-1990 Girtl József László
1991-1992 Nyerges László

A régi hírnévhez méltóan jól képzett szakemberek s lelkes sportbarátok végzik napjainkban is a fiatalok nevelését. S ez lényeges, mert a múltból merítve, a múlt tapasztalatait megvonva jövünk rá, hogy akkor és azok a szakosztályok értek el kiváló és tartós eredményeket, amelyek irányítását olyan lelkes, a sportért élni-halni kész vezetők végeztek, mint pl.: Antal András, Auth András, Balázs József, Básti Sándor, Bérczes József, Demény László, Fülöp László, Füreder Gábor, Győre Mihály, Hercsik István, Lichtner István, Misecska Sándor, Molek Károly, Nemes Béla, Omaszta Zoltán, Sólya János, Sulyok János, Szarvas József, Tarjáni Károly, Tóth István, Varga János, Vertich József, Viroszták Lajos. A ma funkcionáló fiatal szakembergárda ugyancsak biztosítéka lehet a jövőnek.
Nem a nosztalgia kedvéért, sokkal inkább a sportklub iránti hűségükért, a SSE-hez való ragaszkodásukért örökítendő meg néhány olyan társadalmi aktíva neve is, mint pl.: Benyus István szertáros, id. Csala János pályagondnok, Kukkel Pál pénztáros, id. Simon László rendező, Szlabej László pénztáros, Tátrai Pál főpénztáros és Imre János „főszurkoló”, akinek neve szinte egyet jelentett a sportegyesülettel.
A sportra fordítható pénzösszegek csökkenése a maiakat a SSE Sport Baráti kör létrehozására ösztönözte, akik 1988. szeptember 8. óta – elsősorban Rideg Lajos aktivitása révén – azon vannak, hogy hozzájáruljanak a szükséges anyagi és erkölcsi feltételek javításához, a társadalmi bázis bővítéséhez, a sportolók, vezetők, szurkolók kapcsolatának elmélyítéséhez. Teszik ezt önzetlenül a sportért, az egyesületért, mert akárhogyan is alakul a szereplés a bajnokságba, a „Sese az Sese”, amiért az acélgyáriak, a sport barátai tenni is készek.

(1993)

2 thoughts on “Acélgyári történelem V.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>