„A vonatról először a Salgó csúcsát látja az ember a város mögött. A csúcson várrom: tompa kis kőhalmaz, tetejére a városlakók kilátót építettek. Fából való új kilátótót a régi romokra.
Most ezzel a négyszögletű csúcsos kilátóval olyan a meredek csúcs, mintha nevetségesen kicsi bohócsapkát ültettek volna a fejére, vagy mintha bolond zenészek építettek volna zenepavilont, hogy vasárnap délelőttönkint „kurmusikot” játszhassanak a hegyeknek. Mindezt rövid ideig látja az ember.Ahogy a vonat befut a város házai közé, eltűnik a Salgó és a rom. Ferdevonalú kisebb hegy áll elébe, gerincére kötélpálya fut. Egyik lejtője egyenes, mintha mérnökök vonalzója nyomán rajzolták volna s a felfutó csillék ideöntik a salakot.
A Salgó és a régi rom szégyenkezve és mellékese voltának tudatában bújik el az újabbkeletű és fontosabb salakhegy mögé. Ezt látja az ember, mikor megérkezik. /Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság (1939)/”
A Salakhegy, vagy Hamuhegy még ma is rátelepedik a városra, igaz ma már nem füstöl, és a piszkos vörös szinét is elvette a , visszavette a természet zöldje.
A salakhegy csúcsa közelről
A salak „évgyűrűi” /igazából minden réteg egy-két nap hozadéka/
Az akác, a nyír még a Marson is megélne
Salakot már régen nem hordanak ki /nincs is honnan/. A lúgos páctavak is kiszáradtak már. Az eső szabadon mossa a talajba mocskot. Mára már csak aműhely takarításra használt olajos, földes, fűrészpor maradt bűzforrásként.
A végére valami szebbet, a hamuhegy oldalában most virágzik a számomra ismeretlen „gaz”
Tovább...
Sámándob
Márianosztra
Hollókő – Tar