2020-10-22

Tarjáni Képek

Fény(tény)képek Salgótarján és Nógrád (vár)megye jelenéből és múltjából. Jártamban – keltemben a világ.

Vízválasztói erőmű – több mint 100 év

 Már 1891-től működöttetett a szénbánya egy villamos erőművet Salgótarján mellett.  .

“Róth Flóris nevéhez fűződik többek között a vízválasztói erőmű korszerűsítése, a kisterenyei és a kazári bányászat megindítása, továbbá öt osztályozó és a hozzájuk tartozó szállítórendszerek létesítése.  A vízválasztói központi villamos erőmű 1891-ben létesült. Az erőmű egy Pálfalváról áthozott gőzgéppel és egy 2000 LE-s Láng-Ganz gyártmányú gőzturbinával kezdte működését, és 10 000 V feszültségű áramot termelt. A kazántelep ekkor két kézitüzelésű Stirling-kazánból állt, amelyekhez 1912-ben egy-egy újabb kazánt kapcsoltak. Avillamosközpont telephelye körül egy ideig vita folyt, mert a tüzelőanyagot szolgáltató, közeli inászói bányák kimerülőben voltak. Mivel azonban az erőmű az ugyancsak közeli rónai gyenge minőségű szenet jól fel tudta használni, végül is elfogadták a vízválasztói elhelyezést. Az erőmű több lépcsőben tovább bővült: 1915-ben újabb 5000 LE-s, 1923-ban megint 5000 LE-s, 1927- 1928-ban pedig 10 000 LE-s turbina létesült mechanikus tüzelésű, láncrostélyos kazánokkal felszerelve. Az üzemi távvezetékeket fokozatosan építették ki, így az üzemek a helyi áramtermelésről folyamatosan át- álltak a központi áramellátásra. 1925-ben az országosan kezdődő gazdasági válság a bányavállalatot arra késztet- te, hogy a gyengébb minőségű szenei felhasználásával termelt vízválasztói villamos áramot, a távvezeték-hálózat kiterjesztésével, ne csak saját üzemeiben, hanem külső fogyasztók részére is értékesítse. A vízválasztói erőműben eltüzelt gyenge minőségű szenekkel előállított villamos áram termelése gazdaságosnak bizonyult. A bányaigazgatóságon belül áramértékesítő osztály alakult, amely megkezdte Salgótarján tágabb környékén a 10 kV-os hálózat kiépítését.  
1942-ben a vízválasztói erőmű 81,9 millió kWó áramot termelt, amiből 11,0 milliót a bányaüzemek, 67,6 milliót idegen fogyasztók használtak fel, az erőmű önfogyasztása 3,3 millió kWó volt. Az erőmű szénszükségletének kielégítésére a rónai és vecseklői bányaüzemet, valamint az erőművet kötélpályával kötötték össze, de mód volt a szénellátásra Zagyvarakodón keresztül is.  ”

 A korszerűsített vízválasztói erőművet pont száz évvel ezelőtt adták át.

A történetéről Angyal Zsuzsanna doktori értekezésben találtam pár sort:

“A Nógrádi-szénmedence területén már 1910 előtt is működtek kisebb erőművek, amelyek egy-egy bányatelep villamosenergia szükségletét fedezték. A villamosság mint hajtóenergia az 1890-es években kezdett teret hódítani a salgótarjáni szénmedence területén. A bányászat fejlődésével a kiszolgáló berendezések mozgatására kezdetben hőenergiát használtak, és a fejlődés folyamán tértek át a gazdaságosabb villamos energiára. Az 1910-es évek táján a műszaki fejlesztés egyre inkább növetelte egy központi fekvésű, gazdaságosabb villamos erőmű létesítését, az akkori bányatelepek helyzetéhez igazítva. Hosszas tárgyalások után a döntés a Salgótarjáni Erőmű telephelyére, Salgótarjántól keletre esett. Az itteni létesítést több adottság indokolta:

1. A hely Salgótarjántól 4 km-re helyezkedett el az akkori bányaműveléshez mérten központi helyen, és így az energia továbbításához aránylag rövid távvezetékre volt szükség.
2.Szénszállítás szempontjából is alkalmas volt a terület, mivel az erőmű mellett  vonult el egy keskeny nyomtávú iparvasút és a Rónabányáról érkező szénszállító  kötélpálya, amelynek csilléiből a szenet közvetlenül az erőmű széntárolóiba ürítették.
3. A völgy, amelyben az erőmű épült, olyan természeti adottságú, hogy közel az erőműhöz az itt eredő Zagyva-patakot mesterséges gáttal el lehetett zárni, és ezzel az erőmű üzemeltetéséhez szükséges hűtővízét is biztosították. A kazánok szükséges vízellátást mélyfúrású kutak létesítésével igyekeztek megoldani.

A földterületek kisajátítása után már 1910-ben megkezdődtek az erőmű építési munkálatai, melyet aztán 1912. június 1-én adtak át.

Az első világháború időszakában az erőmű termelése fokozatosan növekedett, a hadiiparnak egyre több villamos energiára volt szüksége. A világháború után azonban az addig tüzelt szén minősége erősen kezdett romlani. A problémát műszaki fejlesztéssel, illetve új berendezések beszerzésével oldották meg, így a két világháború között az erőmű termelése, egyben a képződő salak és pernye mennyisége is folyamatosan emelkedett, mindaddig, míg 1944 decemberében a német csapatok fel nem robbantották az erőművet. Az újjáépítés után 1945 februárjában indult újra az energiatermelés. 1949-ben a Salgótarjáni Erőművet rákapcsolták az országos hálózatra, ami egyre több villamos energia termelését követelte meg. Az erőmű az ezt követő néhány évben érte el legnagyobb évi teljesítményeit. Az 50-es években egyre súlyosabb gondot jelentett a kazánok által mind nagyobb mennyiségbe termelt salak kiszállítása.
Erre a célra korábban egy felvonó szolgált, amelynek javítása és üzemben tartása igen nehéz fizikai munkát igényelt. E berendezés helyett megindult a salakszállító gumiszalag-rendszer, a salakhegyi siklópálya helyett pedig egy korszerű kötélpálya, amely 65 méter magas oszlopaival az akkori évek kiemelkedő technikai eredménye volt. Ezek maradványai még ma is láthatók a salakkúpok közvetlen közelében.

Az 1960-as években került sor a pernyeelválasztás és szállítás tervének kidolgozására, nem utolsó sorban azért, mert a környezetre hulló nagy mennyiségű szállóhamu kezdett tűrhetetlenné válni az ott lakók és az erőmű mellett létrejött mezőgazdasági termelőszövetkezet számára. Több éven keresztül az erőmű tekintélyes nagyságú pernyekárt fizetett a tsz-nek. Egy fejlesztési terv keretében elektrosztatikus porleválasztót helyeztek üzembe, míg a korábban épített elektrosztatikus pernyeleválasztó helyett multiciklonos leválasztást alakítottak ki. A leválasztott pernyemennyiség fogadására egy 20 vagonos pernyehombár épült, amely ciklonberendezésen keresztül fogadta a pernyét; a pernye kiszállítása a kötélpályán az erőmű melletti salaktérre a hombár alá épített nedvesített dobon keresztül történt.

A 60-as évektől kezdődően a nógrádi szénbányákból felszínre hozott szén minősége rohamosan kezdett csökkenni, ennek megfelelően az erőmű termelése kezdett visszaesni. A szén minőségének romlása, a bányák egymás utáni kimerülése és a bányászati racionalizálási program előkészítői voltak annak, hogy 1973-tól a Salgótarjáni Erőmű a széntüzelésről áttért az olajtüzelésre. Ettől az évtől kezdődően tehát leállt a salakpernye termelése és deponálása a vizsgált területre.

Maga az erőmű még a 90-es évek elejéig működött egyre csökkenő kapacitással, majd 1992-ben végleg leállt a termelés.”

Mára ennyi mardat belőle:

A Schulz kémény az igazi

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás