Festum Omnium Sanctorum

Itt nyugszom, fiaim,
ebben a sorban,
ez alatt a műkősíremlék alatt,
a húgom, a nénétek emeltette,
aki túlélt,

egyszerű, természetes kőtömböt szerettem volna,
évszám nélkül, csak a nevemmel,
de nem tudott olyat beszerezni,
és szégyellte volna is a sok drága márvány közt,
azonkívül van itt más ilyen nevű is,
többek közt az apám,
és nem akarta,
hogy összetévesszenek vele,

örülök,
hogy megtaláltatok,
hogy még emlékeztek,
hova temettek,

bár azóta nem sokszor jártatok itt,
néha még Halottak napján se,
pedig jó,
ha olyankor felettem is áll valaki,
nem neheztelek érte,
távol laktok, távoli városokban,
és ritkán értek rá,
vagy éppen külföldön tartózkodtok,
volt ennek jó oldala is,

nem kentétek össze mécseseitekkel a fedlapomat,
és nem hányódtak rajta hetekig az elszáradt virágcsokrok,
de mindegy is,

a lényeg,
hogy itt vagyok,

még mindig megelégedéssel tölt el,
hogy ide kerültem,
miként abban a régi versben reméltem,
ha tudjátok,
melyikre gondolok,
utólag visszatekintve gyerekség volt részemről,
de annyira akartam,
végül ez volt az értelme annak,
hogy több évtized után visszaköltöztem a faluba,
nem a házépítés, új házasság, jobb levegő,
ezt akkor nem tudtam,
és nagyon megrázott,
mikor összeomlott minden,
és megint egyedül maradtam,
köszönöm,
hogy eljöttetek,

kár,
hogy az unokáimat nem hoztátok el,
pedig a kisgyerek nagyon szereti a temetőt,
ti is sokat futkostatok itt a sírok közt,
mikor kiskorotokban kihoztalak benneteket,

felmásztatok a fedlapokra,
járkáltatok rajtuk, leugráltatok róluk,
nem együtt,
hanem külön, életem más-más szakaszában,
hiszen egy nemzedéknyi korkülönbség van köztetek,
ne restelljétek,
hogy már nem emlékeztek rám pontosan,
az arcomra,

meg arra,
mi mindent csináltunk együtt,
ez természetes, ennyi idő múltán,
és ne sajnáljatok,
nem olyan rossz itt,
nem vagyok egyedül,
ismerősök vesznek körül,
itt van anyám, apám, apai nagyanyám, apai dédnagyapám, apai dédnagyanyám,

továbbá számos rokon, gyermekkori barát, volt szomszéd,
és nem kell semmit tenni,
csak hallgatni,
és porladni,

ez utóbbiban nagyon előre szaladtam,
a csontjaimat kivéve szinte már eggyé váltam a földdel,
gyertek el máskor is,
csak jobb,
ha itt vagytok,
kissé olyan,
mintha még mindig veletek lennék,
mintha még mindig élnék.