100 éves Salgótarján

Bányamunkára jöttek a tótok Magyarországba
Pénzváltás a demarkáción
A Hatvan-Fülek—Losonc vasútvonalon,  a cseh demarkációs vonal mellett fekszik Salgótarján, ez a kis bányafalu, amely újabban rendezett tanácsú várossá akar szervezkedni. A Kőszénbánya-társaság munkásházai, a most épülő tisztviselői villák, továbbá az uj iskolaépület színt, alpesi poezist kölcsönöznek a különben kies fekvésű vidéknek, amely a szó szo­ros értelmében alá van aknázva.
Ez a kis igénytelen község határállomássá lépett elő. Állám rendőrsége, autóvizsgálója, katonai parancsnoksága, vám­hivatala van. Salgótarjánnak van még két vasútállomása, meszes ivóvize, barátságos bányászkaszinója, egy bezárt mozija, a rendetlen piactéren pár libája és ezt mind­mind együttvéve salgótarjáni társadalom­nak, tarjáni életnek nevezik.
Reggel 8 óra. A bányásznépség már a föld alá, bujt, hogy napfényre hozza az elraktározott meleget. A pályaudvaron már kora reggel folyik a munka. A hangjelzőkészülék megszólal, háromszor hármat kong és jelzi, hogy a szomszéd »cseh állomásról« elindult a személyvonat. Ez csakhamar be is érkezik, négy marhaszállító kocsi akasztva a személykocsik után. Az utasok kiszállnak és előttünk nyüzsög a négy teherkocsi utasa, kétszáznegyven »lipták«.

A liptómegyei tótokat nevezik igy. Mun­kára jöttek Magyarországba. Az aratás­kor ötven-hatvan atyafi korábban hazament a liptói hegyek közé, betakaritott, megnézte otthon a családot, most jön megint vissza Tatára a kőszónbányába munkásnak. Pár hónappal ezelőtt csak hatvanan mentek haza, ma már egy transzport érkezett, holnapra megint egy munkástranszportot jeleztek. A dolognélküli tótok munkaalkalmat keresnek és találnak. Eljönnek a régi hazájukba  kenyeret keresni. Csupa fiatal, erős, tagba­szakadt fiuk és fiatal gyerekek jönnek bányászkodni. Beszélgetek velük. Még nem tudják, hogy mit fognak keresni. Pár régi bányász van közöttük azokra bízzák magukat. Hat hónapra szerződtek le, mert ma már nem mennek Amerikába. Magyarország is külföld lett a szá­mukra — ide»vándorolnak ki« s
panaszkodnak, hogy Trencsénben, Ár­vában, Liptóban rossz volt a termés, kevés a zab, az árpa; nem volt eső, krumpli sem igen lesz. Üzletjük nincs. Az üvegesek otthon kapálnak, dacolnak a természettel. A gyolcsos tótok sem ke­reshetnek, mert a csehportékát a magas vám miatt nem hozhatják Magyarországba házalásra. Intelligens kinézésű tót gye­rekek jönnek bányászoknak, hogy ma Tatán, holnap Salgótarjánban elnyelje a föld gyomra, hogy vágják a fekete gyé­mántot, az igen szükséges kőszenet. 
Régen láttuk ezeket a jámbor tótokat. A politika elszakította tőlünk, ők nem bú­sulnak miatta. Jókedvüek, vigak az állo­máson. Amig a demarkációs vonat indu­lását várják, harmonikára csárdást és — vanszteppet járnak. (Magyarság, 1921. október 23)

Salgótarján rendezett tanácsúváros lett. A belügyminiszter Salgó­tarján nagyközségnek rendezett tanácsúvárossá átalakulását megengedte. Érde­kes, hogy mig Salgótarjánnak a hiva­talos kimutatás szerint csak 13,746 la­kosa van, addig Borsodmegyében Diós­győrnek 17,221 és Mezőkövesd nagyközségnek 17,202 lakosa van. Ezen községek tehát nagyobb joggal kér­hetnék r.t. várossá való átszervezésüket,mint a lényegesen kisebb Salgótarján. (Reggeli Hirlap, 1922. január  14.)

Salgótarján nagyközség, január 27-én ren­dezett tanácsú várossá alakult át. Az ünne­pélyes alakuló közgyűlésen a vármegye notabilitásai, élén Huszár Aladár dr. fő­ispán és Pongrácz György alispánhelyettes is résztvett. Polgármesterré egyhangúlag Förster Kálmán dr. volt poprádi polgármestert, tanácsnokká Horváth László dr.-t. főügyésszé dr. Polatsek Ármint, tisztiorvossá dr. Klementis Kálmánt és főszámvevővé Bodó Jánost választották. (Magyarság 1922 január 31.)